Laikus olvasás‪?‬

Az elektronikus könyv térhódítása az olvasni szeretők, olvasást vállalók számára egy új világot hozott. Gyakorlatilag megnyílt a lehetősége annak, hogy a könyvélvezők ingyenesen saját könyvtárat állítsanak fel. Tízezrével juthatnak az érdeklődők szabad letöltésű magyar nyelvű könyvekhez. Ez a lehetőség nem jelent mást, mint hogy többet olvashat az eddigieknél, akinek van hozzá motivációja? A kutatások azt mutatják, hogy ennél többről van szó. A Personal Library (PL), az e-magánkönyvtár átalakítja az olvasó viszonyát a könyvhöz, a végtelen szöveg-birodalomhoz. A médiatársadalom peremére szorult irodalmiság az elektronikus könyv megjelenésével újra középponti szerephez juthat. Ahogy Kulcsár Szabó Ernő akadémikus is megállapítja: „A technologizált írásban látható nyelvként működő irodalmi szövegnek ugyanis nemcsak a hangot és beszédet meghaladó közlési lehetőségei tágultak ki, hanem a diszkurzív befogadóképessége is.” Azaz visszatérhet az irodalom oda, ahonnan talán elindult: egy kulturális közösség minden tagjának egyformán és egyszerre jelenthet alkotói és befogadói élményt. Az irodalom egészen új körülmények között, a mediatizált kulturális nyilvánosság informatikai horizontjában a különféle kultúraalkotó csoportok közötti kiegyenlítődést is jelentheti. Ugyanakkor felmerül az itt közölt két tanulmányban egy már évezredek óta megválaszoltnak hitt kérdés: mi is az irodalom egyáltalán? Éppen a XXI. században mi is az a literatúra nevű műveltségi csodabogár? Meg tudjuk-e mondani általános érvénnyel a mai technologizált, számítógép kreációs kultúrában, hogy mi tesz egy nyelvi képződményt irodalommá?

 

Egy lehetséges válasz a szerző szerint: irodalom egyáltalán csak addig lesz, amíg legalább egyvalamiben többre képes a lehetőségeik tekintetében korlátlan (?) technikai médiumoknál. A mű auratikus (hangulati kisugárzása) létmódja veszélybe kerül a képernyős olvasásban?