Ludwig van Beethoven

Régen a próféták és jósok alakját a vaksággal társították, mintha az a jövőbe látás kulcsa lenne. Elgondolkodtató, hogy a ma már világszerte a zene emblematikus alakjaként ismert Ludwig van Beethoven élete legtermékenyebb periódusában majdnem teljes süketségtől szenvedett. A mindennapi hangok annyira idegenné és elérhetetlenné váltak számára, hogy beszélgetőtársaival végül az írásbeli kommunikációhoz kellett folyamodnia. Éveken keresztül kerülte a társasági összejöveteleket, mert pontosan tudta, mekkora megdöbbenést váltana ki, ha kiderülne, hogy fokozatosan elveszíti a hallását. A már amúgy is hallgatag, mogorva természetű embert ezek a körülmények még magányosabbá és elszigeteltebbé tették. 


Mindezek ellenére azon kevesek közé tartozott, akik tudták, hogyan fejezzék ki koruk érzéseit és eszméit, a gesztusoknak, szokásoknak és mindennapi jelrendszereknek azt az összességét, amelyből a kultúra felépül. Megrázó őszinteséggel tolmácsolta az emberiség fejlődésének egy különleges pillanatát, alkotóművészetét ez tette egyetemessé és állandóvá. A bonni géniusz – jóllehet, a külvilágból szinte egyetlen hang sem jutott el hozzá – képes volt kora, sőt az emberiség legkomolyabb témáinak mélyére hatolni. Ennek köszönhető, hogy napjainkban a világon bármelyikünk felismerheti a saját hangját, gondolatait, sőt legmeghittebb csendjeit is Beethoven muzsikájában. Nem vitás: próféta volt.